Halo nektek :))
Mostan estem haza suliból, egy igencsak kimerítő tesióra után a tűző napon. Remek volt. De tényleg. Egy örömroham után, ami a matekdogám négyessége miatt ért, szinte sokkolt, hogy egy valószínűleg hibátlan kémaröppentyűt dobtam ki a kezeim közül. Komolyan, csak tudok valamit.
És most, gondolván, hogy nektek is hasonlóan gyönyörű napotok volt, még gyönyörűbbé teszem a fárasztó elmélkedésemmel.
Tehát, nem nyomasztalak tovább titeket, itten is van...
De csak mert olyan is kell, hallgassatok egy kis mjúzikot hozzá.
Az időponthoz illően, Wake me up, when september ends (elcsépelt poén következik: Valaki felkelthetné a Green Day-es srácot.)
Itten kattintásocska a Továbbra, és elétek tárulnak agyzsibbasztó soraim :))
Luluka..
Nnnos, az a nagy helyzet, hogy anélkül ezt nem fogjátok érteni, hogy az Előzőt olvastátok volna, úgyhogy ha nem tettétek, akkor noszarajtauccu. (lopott szöveg Szancsukámtóóó')
Anya nagyon büszke lehetett, ugyanis a kedvencemet főzte: Grillezett csirkét .A legeslegnagyobb kedvencem. Úgy tűnik most én lettem a jókislány a házban. Ennek örüljek? Igen!
Evés után felajánlottam, hogy segítek elmosogatni, de a kishúgom átvállalta, mert hogy én "pihenjek, holnap munka". Már a példaképe is én lettem? ez idegesítő. remélem igaz a mondás, miszerint minden csoda három napig tart. Felmentem az emeletre, majd lefoglaltam a fürdőszobát és bevetettem magam a zuhany alá. Soha nem fürödtem sokáig, és ezt a jó szokásomat igyekeztem is megőrizni, de annyira jó lesett, ahogy a forró víz ömlött a hátamra, hogy arra eszméltem fel, hogy Chris üti az ajtót. Kipattantam, megmostam a fogam, felvettem egy zaklatott arckifejezést, majd fürdőköpenyben átmentem a szobámba, miközben nagyon csúnyán néztem arra a lusta dög bátyámra.
- Hugi, egy dolog volt amit szerettem benned: Hogy gyorsan zuhanyozol.
- Én is szeretlek. -mondtam, majd becsaptam magam mögött az ajtót, szépen lassan ásítozva átöltöztem pizsamába, bedőltem az ágyba és már aludtam is. Olyan tíz óra lehetett. Úristen. Még suliidőben sem alszom tízkor. Eléggé lefárasztott ez a nap, de inkább az, hoyg előtte hajnal háromig fent voltam neten és Caroline-nal meg a barcsijaival pletyiztem. De utálom azt a csajt. A baráti köröm tagja, mert óvodában és alsóban öribarisoseharik voltunk, de aztán ő átpártolt a menőcsajokhoz, akik mindennel rendelkeznek: Minimum három drága sportkocsi, akkora cipősszekrény mint a szobám, öt bank kártya és legfőképpen gazdag szülők. Akik azt hiszik, hogy akkor a gyerekeik szeretni fogják őket, ha mindent megkapnak. Arra nevelik a lányukat, hogy a szeretet pénzért is meg lehet venni. De az a szomorú, hogy ez valahol igaz. csak nem az igaz szeretetet és barátságot.
Reggel a telefonom ébresztőórájára keltem. Nem is állítottam be. És mi ez a dal? The Lazy song. Kezembe vettem az éjjeliszekrényről a kütyüt, amit legszívesebben a falhoz vágtam volna. Az órája szerint reggel hét volt. És rajta egy kis centli, miszerint: "Jó reggelt Abby, remélem tetszik a dal amit beállítottam neked. Mellesleg, tegnap elfogyott a meleg víz. Jó reggelt: Chris." Chris! Ez szemét egy húzás volt még tőle is. És pont a leglustább dalt amit ismerek? Ó istenem. Lett volna legalább valami lelkesítő. Szerintem ez meghatározta a mai nap hangulatát.
Kimásztam az ágyból, és megállapítottam, hogy a tízórai fekvésnek köszönhetően egész fitt és friss vagyok. Na persze... Odabotorkáltam a szekrényhez, felvettem a világoskék farmer rövidnadrágom, felülre pedig egy, a nyakánál kövekkel kirakott felsőt, valamint egy fekete magassarkú szandált. Majd a vállamra vettem a táskám, és már épp léptem volna ki a bejárati ajtón, amikor megláttam magam előtt a hatalmas esőcseppeket. Zuhogott. Remek. És amúgy mi a francért indultam el fél nyolckor, amikor kilenckor kell ott lennem? Nagy kérdések. Visszatopogtam hát a konyhába, és csináltam magamnak egy hatalmas szendvicset. A felénél jártam, amikor anya és apa kómás arccal, köntösben lekóvályogtak a lépcsőn, és kávét kezdtek csinálni. Majd észrevettek.
- Kicsim? Te? Ilyen korán? -ámuldozott anyu.
- Chris volt olyan drága és gondoskodott az ébresztésemről. -duzzogtam.
- Majd elbeszélgetek én a fejével, nyugi kicsim. -mondta apu, de valószínűleg 15 perc múlva már ne mfog emlékezni a dologra. Szegény szinte még aludt.
Én beültem tévézni a szendvics maradékával és egy kis tejjel felöntött kávéval, amibe kakaópor és méz került. Imádom. Néztem azt az idióta reggeli műsort, majd azon kaptam magam, hogy negyed kilenc van. Kinéztem, még mindig esett. Felrohantam a lépcsőn és hosszú, fekete nadrágba bújtam, egy könyökömig érő blézerbe, és fekete csizmába. feltettem a névtáblámat, előkotortam az esernyőmet, és 20-ra már a megállóban voltam. Ugyanannyian voltak mint tegnap, vagy ha lehet, még többen is. Feltömörültem velük, majd kiszúrtam egy üres ülőhelyet, odanyomorodtam és lehuppantam. Szerencsére ilyenkor egy kedves idős néni sem utazik akinek nem lett volna szívem átadni a helyet. Így egészen a hotel előtti megállóig ülhettem az édes emeletes buszon, aminek a tetején ugyan soha nem volt senki, én inkább álltam 15 percet, minthogy megkockáztassam azt, hogy amint próbálok felmenni a vékony lépcsőn, egy hirtelen fékezésnél a busz padlóján találjam magam. Történt már ilyen, nem is egyszer.
Aztán ahogy ott ültem, kb. a harmadik megállónál felszállt egy srác. Teljesen átlagos volt, fekete rövid haj, kockás ing, nagyon fekete farmer és fekete cipő. Nem lett volna olyan érdekfeszítő, rengeteg ilyen srácot látok nap mint nap. Csak hát kiszúrtam azt a kis csillogó arany névtáblát a mellkasán. Rajtam is ilyen volt. Gondolkozni kezdem, vajon ismerem-e, láttam vajon tegnap. Nem ugrott be. Ő ahogy megvette a jegyét körbepillantott, üres helyet keresve. Előttem volt egy, az előbb lett szabad épp. Így hát odaballagott, és mielőtt leült, szerintem ő is kiszúrta az én aranyos kis arany barátomat, mert ahogy leült, hátrafordult és beszélgetni kezdett velem.
- Szia, a nevem Jared. Te abby vagy ugye? -vetett jelentőségteljes pillantást a névtáblámra.
- Igen. Szia. Te is a St. Gilesban dolgozol? -érdeklődtem. Persze tudtam a választ, de hát "mindig légy udvarias".
- Aha, már harmadik nyáron.
- És mit dolgozol? -kérdezősködtem tovább.
- Hát... idén is mint minden évben a konyhán dolgozok. Ezévben már olyan munkát végzek mint a szakácsok, nagyon várom.
- Jól hangzik.
- És akkor te vagy az új recepciós?
- Aha. -mondtam álmosan.
Az út hátralévő részében értelmetlen dolgokról beszélgettünk, majd húsz perc múlva Ő felállt előlem, ebből következtettem, hogy elértük a buszmegállót, és én is felálltam. Most még jobban zuhogott mint mikor elindultam. de hát Angliában ez nem meglepő, már azon csodálkozik az ember ha süt a nap.
Amikor bementünk minden sokkal borúsabb, sokkal hétköznapibb volt mint tegnap. Becky megint odajött hozzám, de csak mert bemutatja a személyzetet.
- Szia! Remek, nem felejtetted el, induljunk is. -nem nagyon figyelt rám, inkább a mappájára, amit a kezében tartott. - Nos, úgy látom Jaredet már ismered. Igaz, kezdhetünk a konyhán, indulás! -mondta komoran, majd eltrappolt az egyik folyosón.
- Nem szereti ha megváratják, gyere. -mondta a srác, majd megvárta míg kapcsolok és együtt futottunk Becky után.
Amikor már az egész szálloda személyzetének nevét, életkorát, születésnapját és 20 mondatos élettörténetét kívülről fújtam, végre 10 óra lett, azaz a műszakom kezdete. Amikor Becky drága magamra hagyott, máris nyúltam az iPodomért, majd a napom a kedvenc Nickelback albumomban elmerülve töltöttem, miközben arra is figyelnem kellett, hogy amint jön valaki extragyorsan rántsam ki a fülemből az aranyos fehér fülhallgatókat. Ez egész jól ment, senki nem vette észre, hogy lélekben egy rockkoncerten jártam.
Már hat óra volt, és én épp a számlamásolatokat rendezgettem kis kupacokba, amikor valaki letett egy zacskót a pultra. Felnéztem, Jared volt az.
- Szia! -suttogta- figyelj, hoztam egy kis kaját a konyháról, és a többiekkel most megyünk ki a parkba enni. Nem tartasz velünk? - úgy mondta, mintha valami nagy bűntett lett volna, ő pedig a cuki rosszfiú.
- De, szívesen, éhen halok. - válaszoltam, majd felkaptam a táskám és az esernyőm, majd Jared után kimentem a szálloda mellett lévő hatalmas parkba. Volt ott még sok dolgozó, mindenkit ismertem: Jenny, a szobalány, Jessie, az úszómester helyettes, és még páran. Mind diákok voltak, és tök jófejek. Hasonló stílusuk volt mint nekem, nem azok az elkényeztetett anyuapuszemefénye típusú emberkék voltak, akiket eleget láttam az elmúlt évek során körülöttem. Mindenki mesélt egy kicsit magáról, mert sokan velem együtt csak idén nyáron kezdték a melót. Nagyon jól elvoltunk a vizes fűben üldögélve. Már az utcai világítást kapcsolták fel, amikor hazaindultunk. Én a buszmegálló felé vettem az irányt, és persze velem együtt Jared is, értelemszerűen. Most jó sok hely volt, így egymás mellé ültünk le.
- Na és te kivel élsz? -kérdezte a srác ezzel megtörve a csendet. Illett a helyzethez a téma, hisz mindketten hazafelé tartottunk.
- Anyámmal, apámmal, a hugommal és az idegesítő bátyámmal. De nem sokáig, az új tanévet már az egyetemen kedzem egy saját... vagyis majdnem saját lakásban. A legjobb barátnőmmel fogok együtt lakni. És te? -kérdeztem vissza. Most nem udvariasságból, tényleg érdekelt.
- Én most két haverommal egy kis lakásban. Szintén együtt járunk főiskolára, már két éve. Jó kis lakás, pici, de van sajtát szobám. És jó nagy a konyhája. - Jared elmesélte, hogy szakácsnak tanul a főiskolán, azért is vállalta a melót a hotelban, mert így majd amikor lediplomázott, oda fogják felvenni főállású szakácsnak.
- De jó, én is alig várom a nagyjából egyedüllétet.
Még ebben a témában beszélgettünk egy kicsit, amikor elérkeztünk ahhoz a megállóhoz, ahol Jarednek le kell szállnia.
- Na akkor... szia, jó volt megismerni téged. Holnap is ezzel a busszal jössz? Mert akkor látlak.
- Igen, persze. -csúszott ki a számon. Dehogy, nem ezzel kellene jönnöm, hanem az egy órával utána közlekedővel. De hirtelen nem bírtam sajnálkozva mosolyogva egy "bocsi, de holnap később jövök" mentegetőzősbe fogni. És megérte előbb felkelni, ha az ember nem utazik egyedül.
Amikor hazaértem már nem voltam annyira fáradt mint tegnap. A házban már nem égett a villany, mikor beléptem az előszobába. Majd a nappaliba beérve majdnem halálra rémültem, amint megláttam anyut a kisvillany mellett, köntösben, egy pohár teával a kezében.
- Szia anya! Ne haragudj, hogy későn jöttem, csak munka után még páran kimentünk a parkba és.. későn kapcsolják fel az utcai világítást. -böktem ki a legjobb kifogást, ami eszembe jutott. Talán mégis fáradt vagyok.
- Semmi baj kicsim, örülök, hogy találtál barátokat. Csak nem tudtam aludni, amíg nem vagy itthon, és nem tudom mi van veled. De már megyek is. Van egy kis tea a konyhában, idd meg nyugodtan. -mondta kedvesen, majd megölelt, a kezembe nyomta az üres csészét, és felbotorkált a lépcsőn. Én, a nagy teaimádó boldogan a konyhába mentem, és két tele bögre teával manővereztem fel a egészen a szobámig. Ott, ezeket letettem az asztalra, ezzel szétáztatva a kedvenc dalszövegeimet. Majd behúztam a függönyt, leellenőriztem, hogy a telefonom ébresztője ki van-e kapcsolva, és szerencsére ki volt. Elmentem zuhanyozni, majd pizsibe öltöztem, a vaksötétben lelopakodtam az iPodomért, felfelé majdnem orraestem, mert megcsúsztam az általam kiöntött teán. Vagy Fifi drága megint bent végezte a dolgát. Majd reggel kiderítem.
A szobámban bekuporodtam az ágyba, kezemben az egyik bögre forró tea, mellettem a másik. A kisvillany felkapcsolva, amitől a szobám sejtelmesen nézett ki, főleg a narancssárga falakkal, és rajtuk a Rockposzterekkel. De még ez is jobb, mint Caroline rózsazsín fala a Justin Bieber poszterekkel. Hányinger. Bár nem utálom a srácot, véleményem szerint igencsak zakkant elmeállapot lehet az, amikor az illető úgy dönt, hogy ő vele fogja kitapétázni a szobát. Soha nem akarom megtapasztalni azt a fokú debilséget. Mondom ezt én, akinek a szobája sarkában a fogason ül egy piros majom, egy Metallica pólóban. Na mindegy.
Miután megittam a teát, mind a két pohárral, elmentem vécére, majd lekapcsoltam a villanyt és próbáltam aludni. Majd megint elmentem vécére. Aztán valahogy elaludtam, de arra gondoltam, hogy "soha ne igyál ennyi teát lefekvés előtt".
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése