Buenos dias! :D
Eeegen, hétvége, ki ne szeretné a hétvégét? :))
O
/ | \
(az ott egy letettkezű emberke..lenne. xd.)
Nnnos, végre valahára elérkeztünk Abby és Jared kapcsolatának egy igenigen fontos pontjához! (Amikor először... Monopoly-znak együtt! se. :) )
Viszont, ahol én tartok az írásban, már olyan dolgok vannak, hogy utálni fogtok, de nagyon :DD Vagy nem, attól függ... :)
Nnos akkor nem szívom a véretek, tárárárrá:
Luluka...
Az első nap, a műszakom végén rájöttem ,hogy apu igencsak komolyan veszi a "nem mész sehova egy ideig" dolgot. Ugyanis, amikor én Jareddel kézen fogva sétáltam ki a hotelből, ő ott várt, mosolyogva, kocsival, és intett, hogy beszállás.
Tehát a hét hamar elment, unalmasan. Egy fél óra néma autóút apuval megviselőbb volt, mint az unalom, ami otthon tárt karokkal várt engem. Még az iPodom se szórakoztatott, pedig a legújabb Linkin park album is rajta csücsült, arra várva, hogy megkínozzák a dobhártyám.
Aztán végre eljött a szombat este. Amikor is anyu és apu pontban este hétkor teljes pompában hagyta el a házat. Anyu csodás volt a rövid, barna hajával, ami most ki volt vasalva és feltupírozva, valamint a bordó ruhájában. Apu is jól mutatott mellette az öltönyében. Szigorúan figyelmeztettek, hogy aztán este mind itthon nézzük a Kacsameséket, és lefekvés. Mondjuk sejthették, hogy amint elhajt az autó, én felkapom az oldaltáskám, és a buszmegállóba veszem az irányt, Chris pedig előkapja a mobilját és csap egy kis focimeccsnézéses berúgást, míg szegény Bonnie a szobájában alszik. Amikor meghallotta, hogy ma este döntő meccs lesz, rám bízta a plüss állatai gondos eldugását, és a lépcső akadályosítását, hogy Chris részeg állat haverjai ne jussanak még csak a fehér-rózsaszín szobája közelébe sem. Nem akartam otthagyni szegényt, de hát nem hagyhattam ki az alkalmat ,amikor megszökhetek a büntiből, amit nem is érdemeltem ki.
A buszon alig voltak emberek, így végig tudtam ülni mind a három megállót. Kicsit hamarabb érkeztem, ami reméltem nem jelent majd problémát.
Amikor felgyalogoltam a harmadikra, Jared, és a haverjai lakása előtt egy csókolózó párocskát találtam. Már kezdtem volna megijedni, amikor a szintén fekete hajú, ám Jaredre arcban kicsit sem hasonlító srác elengedte a csajt, és kezet nyújtott:
- Szia, Tom vagyok, Jared lakótársa. Ő itt Samantha, és mi már megyünk is!
- Oké, örülök, hogy megismerhettelek. -mondtam, majd becsöngettem az ajtón. Jared ajtót nyitott, és már éreztem is a finom illatokat a konyhából.
- Hú, csináltál vacsit? -próbáltam belesni a háta mögé.
- Persze! Tudod, házi feladat volt, és akármennyire is nem akartam neked főzni, muszáj volt megcsinálnom. -vigyorgott. - Csak hülyültem, nyugi Abby! -majd megölelt. A vállába temettem az arcom, majd elhúzódtam tőle és megcsókoltam. Olyan "ez még csak a kezdet" típúsúan, és ő is úgy csókolt vissza.
Miután megettük a finom kaját, aminek akárhogy igyekeztem, nem tudtam kimondani a nevét, Jared benyúlt a hűtőbe, és elővett két kelyhet. Nem tudom mi volt benne, valami pudingfélenek tűnt, de égetettcukordabarkák voltak benne, a tetején pedig valami csokis szirupféleség, amivel egy szív volt rajzolva a közepébe.
- óóó, de aranyos vagy, köszönöm! -mondtam meghatódva, majd leültünk megenni.
Aztán, amikor már egy szem nem maradt a finomságból, otthagytuk mindenestül az asztalon az edénykét, és a nappali felé vettük az irányt. Ott, a kicsike szoba közepén azonnal csókolózni kezdtünk. Majd ahelyett, hogy a kényelmetlen kanapéra csak gondolnunk is volna, kézen fogva a hálószobák felé vettük az irányt. Jared bevezetett az övébe, ahol csak egy kis lávalámpa világított halványkék fénnyel. Hangulatos volt tőle a kicsike szoba.
- Hát, ez volna az. Nincs ötezer CD a falon, hatalmas plazmatévé és egy rohadt ízléstelen üvegablak, mint egyes csillogó vámpírok szobájában, de megteszi. És legalább itt van ágy. -mondta vicceskedve.
Én is elnevettem magam, majd közelebb léptem hozzá, és átkaroltam a nyakát. Ő a csípőmnél fogva lerántott magával az ágyra, és nem kellett neki sok idő, ismételten csókolóztunk. Smároltunk, ölelkeztünk.
Aztán Jared keze becsúszott a pólóm alá, és mint tegnap este, levette rólam, én pedig hagytam. Közben a nyakamat csókolgatta, én pedig az inggombjával babráltam. Bonyolult. meg fogom kérni, hogy mellőzze az ingeket, akármilyen cukifiú imidzse is lesz tőlük. Megszokás szerint, az én felsőm, és az ő inge kisvártatva a földön hevert, és mi pedig egyre csak csókolóztunk az ágyon. Az ő keze most a combomra csúszott, és végigsimította, egészen a térdemig. Én közben a vállánál fogva húztam közel magamhoz. Majd a keze a derekamon volt, Olyan édesen csókolt, főleg most. Szenvedélyesen, szerelmesen. És én is. Úgy, még mint senkit. Soha. Mert senkit nem szerettem még ennyire, senkiben nem bíztam még ennyire.
Aztán egyre csak belefeledkeztünk a dologba. Csak mi voltunk, és csak az a kis szoba létezett, és az a pillanat. Majd a következő. Kimondhatatlanul boldog voltam. Nagyon szerettem a srácot, aki most éppen a hátamat simogatja, és egyre hevesebben csókol. Szerelmes voltam belé. És nem volt sok amit csinál, viszonoztam minden érzését, követtem minden egyes mozdulatát, és egyre csak többet akartam. Ezért hagytam, hogy kihámozzon a szűk farmeromból, ami megjegyzem, ilyenkor nem a legpraktikusabb viselet. Az ő nadrágját könnyebb volt levenni, szerencsére az nem feszülős csőnaci volt. Hihetetlen, hogy eközben még mindig nem hagytuk abba a csókolózást. Ez lett abból a finom, gyengéd pusziból a nappali közepén. Remek. De tényleg.
Azon kaptam magam, hogy Jared a nyakamat csókolgatja, majd a vállamat, aztán a mellkasomat, és egyre lejjebb halad. de nem bántam. Én közben a hajába túrtam, és amikor a feje egy kicsit visszatért az enyémhez, a nyaka köré fontam a karom, és egyre csak jobban csókoltam. Ő felült, miközben én még mindig belé kapaszkodtam, majd ismét fekve találtam magam, és az ő szemébe bámultam. Jöhetett volna egy kis "imádlakszeretlek-énistevagyéletemértelem" duma, de felesleges és túl nyálas volt. Ráadásul nekünk rég nem kellett megbeszélni ezt, ahhoz, hogy tudjuk. Na, Ez volt nyálas!
Tudtam, hogy ha arra kérném, hagyja abba, Jared nem haragudna meg rám, és megértő lenne. De nem kértem. Még akkor sem, amikor az ujjai végigcsúsztaka melltartópántomon, és ügyesen kikapcsolta azt. Csak egyre jobban öleltem magamhoz.
Reggel, amikor felkeltem, tudtam, hogy hol leszek. Tudtam, hogy kinek a karjaiban ébredek. És ez volt életem legjobb reggele. Nem, ez nem túlzás.
- Jó reggelt, Abby. -hallottam Jared hangját onnan, ahonnan számítottam rá, a fejem fölül.
- Neked is. -mondtam, majd elkezdtem gondolkozni, vajon anyáékkal mi van. Hopp. Remélem nem lestek be a szobámba, ahogy hazaértek. Remélem, túl fáradtak voltak minden gyerekük ellenőrzéséhez.
- meddig maradhatsz? -kérdezte a srác, amikor én felültem az ágyban mellette.
- Szerintem mennem kéne. Mennyi az idő? -az órára néztem. - fél nyolc. Akkor még mentem, ami menthető.
- ezt hogy érted?
- Anyuék, ha bál van, mindig későn érnek haza, és sokáig alszanak. Vagyis, ha bemászom az ablakon, akkor van esélyem elkerülni azt, hogy rájöjjenek: Nem voltam otthon tegnap este. -sokszor használtam ki az iskolai bálokat bulikba való kilógásra. Most ez egyetemi volt, de a lényege ugyanaz: A felelősségteljes szülők egy kultúrált esemény keretein belül részegre isszák magukat, és ottmaradnak, amíg olyan állapotba kerülnek, hogy haza tudnak menni. Értelmes. De ez az én szerencsém. Igaz, a legtöbb ilyen éjszakát Caroline-nél töltöttem, Sandrával és pár csinicsajszival, és a fiúkról dumáltunk. Most meg... egy fiú ágyában töltöm az éjszakát.
Felöltöztem, és Jared is. Majd, mivel ő eltökélte, hogy legalább a busszal eljön a mi megállónkig, mindketten útnak indultunk. Kézen fogva sétáltunk a megálló felé, és felszálltunk az első buszra.
- Köszönök mindent, nagyon jól éreztem magam. -mondtam Jarednek, amikor az ablakom alatt lévő fánál -mert minden tinilány ablaka alá kell egy fa- csókolóztunk. Én előtte belestem a nappaliba és a konyhába, szerencsére senki nem volt lent, semmi mozgás.
- Én is jól éreztem magam. -súgta a fülembe, és még egyszer, utoljára szenvedélyesen megcsókolt.
- Majd kiharcolom anyáéknál, hogy hivatalosan is járhassunk.
- Sok sikert. -mondta röhögve a srác, miközben segített felmászni a fára. Én még az ágon ülve visszahajoltam, és megcsókoltam. Nem akartam bemászni az ablakomon, és egyedül lenni. De muszáj volt, különben apu megöl. Vagy nem is engem, Jaredet.
Sikeresen bemásztam az ablakon, és ügyesen landoltam az ágyamon. Ahogy pizsibe öltöztem át, mintha itthon töltöttem volna az éjszakát, eltökéltem, hogy beszélek Sandrával. És Caroline-nal. Nem volt szükségem egy bosszúhadjáratra. De most a büszkeségem többet ér a békességnél. Meg fogom neki mondani, hogy rohadt szemét dolog volt, amit mondott, és ahogy mondta. Mintha én egy srácot sem tudnék megtartani magam mellett.
Anyu kivételesen korán bejött a szobámba, nekem alig volt időm bebújni a takaróm alá. Köpenyben, karikás szemmel, feltupírozott hajjal.
- Jó reggelt anyu! -mondtam álmosan, amikor kihúzta a függönyömet.
- Neked is Abby. -majd átment Bonnie szobájába, aminek az ajtaja előtt már apu várta egy tál palacsintával és egy bögre kakaóval. Szegény Bonnie, sajnáltam, hogy most hetekig nem mehet ki a házból, és egy ideig a szobájából sem. De ha jót akar magának, akkor nem csak ő kap palacsintát.
Átöltöztem, lementem a konyhába, és szerencsére megpillantottam Chris-t, aki két pofára tömte magába a forró palacsintát, amíg a következő adag épp a serpenyőben sült. Lecsaptam hát én is pár darabra, és leültem mellé.
- Na, milyen volt a meccs? -kérdeztem.
- Nagyon jó. Nyertünk, Abby! 3-2-re!
- Volt örömtánc is, mi?
- Hát... Jason az asztalon állva ordította a himnuszt, Ron meg kikiabálta az ablakon, a meccs 20 mondatos összefoglalóját, én pedig próbáltam megtanítani Fifinek a foci alapjait.
- Jól hangzik, jó, hogy nem voltam itthon.
- Tényleg. Te mikor értél haza? - nézett összeszűkült szemmel, egyre csak mosolyogva bátyám.
- Fogd be. -mondtam, majd a képébe vágtam egy szénné égett palacsintát.
