Ha-liii :D
Most kivételen időben teszem ki a részt, aztaa :)
Ebben a részben megtörténik.. Amire mindenki várt :)
De még várnotok kell, hogy a sztori valóban izgalmas legyen xD
Húú, holnap van az ősziszünet utolsó napja :(( Borzasztó. Hát, ez a szünetke nagyon nem olyan volt, amilyennek elképzeltem :(
Na de nem hangollak le titeket, íme a *tárárám* következő rész: (a dolgok még csak nem is kezdenek elromlani, minden hepi... de ez nem lesz mindig így :DD)
Zenének most a legújabb Nickelback klipet teszem, egyszerűen nem tudom megunni, fantürpikus :)
Luluka..
Aznap elég csendes napunk volt, csak Caroline-t figyeltem, ahogy ki-be tipeg az ajtón, mögötte három csomaghordósráccal, akik a színes szatyrait cipelik. Ő pedig mindig másik ruhában jüött le. Hát, aki megteheti. De nem idegesítem magam rajta.
- Szia! Nincs kedved kijönni a parkba? -mondta Jared a pultra könyökölve.
- Dehogynincs, még kérdezed! -mondtam, és felkaptam a táskám. Jareddel kisétáltunk a nagy üvegajtón, és a park felé vettük az irányt. Most csak ketten voltunk, nem úgy mint legutóbb. Leültünk egy kis padra, letettük a táskáinkat, és beszélgettünk. Mindenről. Úgy éreztem, bármiről tudnék beszélni Jareddel órákon át, akár az időjárásról is.
- Nem sétálunk egyet? -kérdezte a srác, már amikor kezdett lemenni a nap. Alig voltak ilyenkorra a parkban, a gyerekek már hazamentek, más meg nem látogatta a játszóteres, vizesfüves helyet. Így hát nagyjából egyedül voltunk. a kis kiépített utcán sétáltunk, a gyenge világításnál. Odaértünk egy kicsi, régimódi lámpaoszlophoz. Én odasétáltam, és nekidőltem mert a cipőm már eléggé törte a lábam.
- Miért nem veszed le, ha feltörte a sarkad? -kérdezte Jared. - Nem látja senki.
- Igazad van. -mondtam, majd kibújtam a cipőből, ami egész na kínozta a lábacskámat. letettem az oszlop mellé, és még továbbra is csak álltam ott.
Jared egy kicsit mintha izgult volna. Én pedig csak néztem a szemébe. És a tegnap jutott eszembe. Hogy milyen biztonságérzetet adóan ölelt engem. Megint arra az ölelésésre vágytam. Hogy ne kelljen semmit megmagyaráznunk, csak megölelhessük egymást. Ő ennek eleget is tett. Kicsit közelebb lépett hozzám, a két kezével a hátamat fogta, és megölelt. Az én kezem is a hátára csúszott, és minél közelebb húztam magamhoz. Azon kaptam magam, hogy nem akarom elengedni. Soha.
- Abby... -suttogta a fülembe. - Szeretném, ha tudnál valamit.
- Mit? -kérdeztem kicsit hangosabban, de még mindig suttogva.
Hallottam, ahogy ő egy kicsit megborzong, majd elemelte a fejét a nyakamtól, a szemembe nézett, és a keze lecsúszott a hátamról, és megfogta az enyémet. Én elhúzhattam volna, ez már nem az amit a barátok csinálnak. De akkor, ott nem bántam a dolgot. Nem akartam tenni ellene. És az ellen sem, hogy egyre közelebb húzódjon hozzám. A tekintete az enyémbe fúródott, és én hirtelen nem gondoltam semmire, csak rá. Tőlem egy japán túristacsoport is fényképezgethetett volna minket, nem nagyon zavart volna.
Remegett a lábam, ahogy egyre közelebb került a feje az enyémhez. Aztán megcsókolt. Azthittem, összecsuklok, de nem. Rövid csók volt, de nagyon-nagyon édes. Elhúzódott tőlem, és boldogan rámosolygott.
- Ezt. -mondta. Én akkor hirtelen annyira boldog lettem. Mintha minden a helyére került volna. És msot én csókoltam meg először, aztán ő csókolt vissza. A kezem a nyakára csúszott, és egyre csak közelebb húztam magamhoz, miközben a villanyoszlopnak dőltem. Az ő keze a csípőmön volt. Éreztem a melegségét. Élveztem a közelségét, és ez sokkal jobb voltam int tegnap. Tegnap átléptünk egy határt, ahonnan nem volt visszaút.
Csak álltunk ott, a régi, zöld lámpaoszlopnál és csókolóztuk. Nem mondtunk semmit, mert nem is kellett. Aztán valahogy mindketten egyszerre húzódtunk el a másiktól. Én csak néztem a szemébe, amíg a kezemmel megint az övét fogtam. Egyértelműen, ő több volt nekem mint egy barát.
Olyan este 10 óra lehetett, amikor hazaindultunk. Alig volt már ember az utcákon, így a még mindig menetrend szerint járó buszokon is alig ültek. Csak mi. Lehuppantunk egymás mellé. Lehet, most lett volna itt az ideje egy kínos beszélgetésnek. De nem volt rá szükség. Csak ültünk egymás mellett, és beszélgettünk. De nem a parkban történtekről, hanem bármi másról. A tegnap esti Family guy epizódban elhangzott dalról, a tegnap előtti horrorfilmről, és még ilyen és ehhez hasonló igazán érdekfeszítő témákról.
A busz megállt Jared háza előtt, de ő haza akart kísérni, ami engem egy cseppet sem zavart. Miért is zavart volna? Csak Chris-szel ne kellett volna találkoznom. Vele, aki felismerte a helyzetet, és a maga perverz módján elég jól kezelte azt.
Leszálltunk végülis a buszról, és a házunkhoz sétáltunk. Behívtam még egy kicsit a srácot a házba, és reméltem, hogy Chris nincs otthon. Nem volt szükségem a lenéző, "én megmondtam" pillantására. És arra, hogy büszkén kijelentse, hogy ő aztán tudta! Pedig tudta.
Bent leültünk a kanapéra, és én betettem egy filmet. Találomra ugyan, mert a drága bátyám még mindig nem rendezte vissza a DVD tokokat, de jót találtam. Valami akcióvígjáték volt. Azokat mindketten bírtuk. Az ember azt hitte volna, hogy a parkban történtek után azt sem fogjuk tudin, miről szólt a film. De ennek ellenére, mint két barát, végigröhögtük és izgultuk. De ebben nem volt semmi furcsa. Semmi "mi bajunk van nekünk?" érzés. Olyan természetes volt.
Amikor vége volt a filmnek, már mindketten nagyon álmosak voltunk, így Jared is hazament. Chris szerencsére még nem volt itthon, és ha szereti az életét, akkor a következő öt percben sem toppan be. Kikísértem az ajtón Jaredet, és aztán csak álltunk ott. Majd fogta magát, közelebb hajolt hozzám, közben végig a szemembe nézett, és megcsókolt. Ennek tipikus búcsúcsók íze volt. Aztán megöleltem, és szorosan hozzábújtam.
- Holnap reggel itt leszek érted, jó? -kérdezte a fülembe suttogva.
- Jó.
- Vigyázz magadra. -mondta, ami cseppet sem volt anyáskodó. Kedves volt, és nem nyálas.
- Te is. -majd adott egy rövid csókot és elment. Én csak álltam ott az ajtó előtt és bámultam ki a fejemből. Annyira boldog voltam. Főleg most, hogy Jared a barátom is volt, de mégis több. A kettő egyszerre. Ilyet még nem tapasztaltam, és hihetetlenül jó érzés volt. Nekem mindig csak barátaim voltak és csak fiújaim. Nem sok. De aki volt, azt annyira nem érdekeltem, mint egy barátot.
Felspuriztam a szobámba, majd már hallottam is a zár kattanását, és Chris halkan belopózott a házba. Most úgy döntött, nem folytatja a tegnapi beszélgetést velem, mert hallottam, ahogy bemegy a szobájába. Aztán elvégeztem az esti teendőimet és bebújtam az ágyba. És Jared járt a fejemben. Ő annyira más volt, mint a többi barátom, vagy pasim. A kettő legjobb keveréke.
A hét hamar elment, kicsit unalmasan teltek a napjaim, főleg a 10 és 18 óra közötti időm. Jareddel jöttem busszal, és vele is mentem. Tisztázatlan körülmények közt ugyan, de együtt voltunk. vagy nem. De.
Mivel Bonnie-t csak hétfőn este engedik haza, a hétvégém szabad.
- Mit szeretnél csinálni holnap-holnapután? -kérdezte Jared, amikor pénteken munka után nála üldögéltünk. Mázli, hogy hülyék a haverjai, és járhatnak nyáron is előadásokra.
- Nem is tudom, te mire gondoltál?
- Én konkrétan semmire...
- Most jut eszembe! Chris ma este elmegy egy buliba, a szomszéd városban lévő haverjához.. és csak vasárnap este jön haza. Szóval átjöhetnél hétvégén, nincs otthon senki.
- Jól hangzik. De egy feltétellel.
- Na és mi lenne az?
- Én viszem a filmet.
- Na jó. de ha horrort hozol én nem nézem meg...
- A múltkoritól is betojtál, mi? -mosolygott sunyin Jared. Erre csúnyán néztem rá. Nagyon csúnyán. A beszélgetés ezzel be is volt fejezve. Chris felhívott, hogy ő indul, enyém az egész ház. ezzel nem kicsit célozgatva a ma estére. Kedvesen, testvériesen felszólítottam, hogy fogja be a pofáját, majd megvártam míg Jared összepakol, magához vesz néhány filmet, és elindultunk hozzánk. A buszon megcsörrent a telefonom. Csak Sandra volt az, aki most a tengerparton van, a hideg tengerparton- És tudatlan volt, neki még nem meséltem az egészről. De nem is most fogok, majd felhívom valamikor, amikor senki sem hallja.
Megérkeztünk a házunk elé. Leszálltunk a buszról, és most kézenfogva sétáltunk a házunk elé. Az ajtónál én előkotortam kulcsom. Beletettem, elfordítottam a zárban. Csak egyszer volt rázárva. Pedig Chris mindig kétszer zárja, csak úgy, szórakozásból. Mindegy, ez most nem érdekelt. Mielőtt kinyitottam volna az ajtót, felnéztem Jaredre. Mint mindig, most is mosolygott, de most édesebben. Még mindig nem nyitottam ki az ajtót, amikor ő megölelt, majd megcsókolt. Hosszan, szenvedélyesen. Így még nem csókolóztam senkivel. Nem is akartam. De vele igen. Éreztem, ahogy a keze a hátamról a kilincsre csúszik és kinyitja az ajtót, közben még mindig engem csókol. Beléptünk az ajtón, és bezártuk magunk után. Ledobtuk a táskánkat az előszoba közepére, és egy pillanat alatt kibújtunk a cipőnkből, és ismét egymás karjaiban voltunk. Annyira csodás volt. Elképzeltem már ezt a pillanatot, nem is egyszer. De ez sokkal csodásabb volt. Ahogy ott álltunk, a mi kis előszobánk közepén, és csak csókolóztunk. Folyamatosan. Ő a hátamat simogatta, én pedig lábujjhegyre álltam, és a hajába túrtam, miközben egyre közelebb húztam magamhoz.
- Khm... -hallottam a konyha felől. Megdermedtem, és odapillantottam, egy baltásgyilkosra, vagy valami pszcihopatára számítva.
- Chris te... te nem mentél el? -mondtam mérgesen, meglepetten és ijedten.
- Még nem. Gondoltam megnézem, hogy csak bejösztök, bedobtok egy kis popcornt a mikróba és betesztek egy filmet, miközbe na fociról beszélgettek. Vagy ez. És igazam volt! Éééén memondtam! - nagyon örült a fejlének... Na csak maradjak vele kettesben, úgy megkapja most már tényleg.
- öhm... -egyikőnk sem tudott ennél többet mondani.
- Na de én megyek is, a végén lekésem a buszomat. Mint már mondtam, de új értelmet nyer: Jó szórakozást. -mondta, majd kislisszant az ajtón.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése