VIII.

Csoki nektek :))

Fantasztikus történelem témazárónk második megállójához érkezett. Mármint fog, holnap. Széttanultam a fejecskémet, de még mindig csak annyi maradt meg bennem, hogy Augustus eredetileg Octavianus néven tolta, de aztán, gondolom, hogy legyen mit tanulnom, kiválasztotta ezt az édességet: Imperaor Caesar Augustus divi filius (lehet keverem :$) ... Szóval remek! :D

Nos, akkor íme a történetecském következő eszes része... Én pedig huppanok vissza az ókori Róma világába :)) 

Szokásos: Kattolni a továbbra :)) 

Luluka.. 

Egész nap a házban döglöttünk, filmet néztünk, egymást löktük a függőágyban, és nem utolsó soron, rengeteget csókolóztunk, és ölelkeztünk. Ez volt életem egyik legjobb napja, ezidáig. Aztán este éppen egy csókcsata közepén tartottunk az ágyamban, amikor megcsörrent a telefonom. Anyu volt, így hát gyorsan felkaptam. -
- szia kicsim! -mondta, és a hangja boldog volt. Tehát valami jó hír.
- Szia anyu, mi az?
- Csak az, hogy vasárnap este mehetünk haza! Bonnie már jobban van, kiderült mi volt a baja, és gyógyszert is kapott rá.
- Jajj de örülök! Bemehetek majd valamikor? - kérdeztem tényleg őszintén boldogan.
- Most már felesleges, holnap este otthon vagyunk.
- Jó, akkor mondd meg neki, hogy üdvözlöm!
- Rendben, persze.  Szép napot kicsim. -az meglesz anya, az meglesz.
- Köszönöm, nektek is. Ja, és apát is üdvözlöm.
amikor letettem a telefont, hirtelen mintha egy kő esett volna le a szívemről. Hihetetlenül megnyugodtam, mert annak ellenére, hogy jól éreztem magam, mindig ott volt az a keserű mellékíz, hogy nem tudom, Bonnie jól van-e.
Jared hallotta az egész beszélgetést, és ő is nagyon örült, hogy a húgomnak nincs semmi baja. Hát még én. Most az én ágyamon feküdtünk, Jareden ismét nem volt póló, és az én felsőm és épp eltávozóban volt. Aztán picit megint rásegítettünk, és a fehér póló az ágy mellett landolt a srác kockás ingén. Nekem fel volt húzva a lábam, ő mellettem feküdt, és a fejemet fogta oldalról, így csókolóztunk. Közben a másik keze a hátamon járt fel-le. Az enyémmel a derekát öleltem át, mivel féloldalt feküdt, a másik kezemmel pedig lassan felkönyököltem, és magamhoz húztam. Majd, amikor abbahagytuk a csókolózást, én az ölében feküdtem, miközben beszélgettünk. Csak úgy, mint a barátok szokták. Ez érdekes, ilyenről még nem hallottam, de különösen jó érzés. Egyik pillanatban Jared a legjobb barátaim egyike volt, a kövezőben meg már szenvedélyesen csókolóztunk, és én csak azt akartam, hogy minél többet csókolhassam, minél szorosabban ölelhessem. ez közhelyes, de így van, és akkor nem volt nyálas, elcsépelt duma.
Minden tökéletes volt az életemben. Túl tökéletes. Nem, pont jó. de valami idővel majd el fog romlani, ez törvényszerű. Remélem "csak" Caroline fog bekavarni valamit, én bocsánatot kérek, és ő is leáll a bosszú állással. Pedig én egyszer sem kértem még tőle őszintén bocsánatot. Ő még hamisan sem, mindig neki állt feljebb. Most is ugyanígy lesz.
De én miért gondolkozok ezen, amikor teljesen mindegy? És csak a kedvem cseszem el vele. Figyelem elterelésnek, óvatosan megfordultam Jared ölében, és megcsókoltam. Bátran, szinte már követelően. Szükségem volt rá, és egy jó kis dumcsizás vagy vicc mesélés nem foglalja le a gondolataimat, és Caroline tervén agyalnék, valamint azon fantáziálnék, hogy milyen jó érzés lenne őt lelógatni a mozgólépcső tetejéről a plázában. Helyette csak Jaredre koncentráltam, ahogy a keze a gerincemen halad fel, majd le, és egyre csak közelebb húz magához, miközben még mindig, mint egy kisbaba, az ölében vagyok.

Másnap délelőtt Jareddel éppen a Bonnie-nak szánt lufikat igazgattuk a nappaliban, amikor csengettek. Én izgatottan az ajtóhoz léptem, és széles vigyorral kinyitottam azt. Majd a vigyor lehervadt a számról. Csak Chris volt az, koszos pólóban, másnaposan.
- Nem kell ennyire örülni nekem, hugi. -mondta, majd betámolygott. Nem részegesen, de látszott rajta, hogy ramatyul van.
- Mint tudod, Bonnie-t várom, helyette jössz te. Most pedig legalább a pólód vedd át, ne így fogadd anyuékat.
Chris megfogadta a tanácsomat, felfelé menet vállon öklözte Jaredet, és a szobájába ment. Amint leért, már megint csengettek. Na, vagy a postás, vagy anyuék.
- Szia kicsim! -mondta anyu nagyon boldogan, amikor belépett, elsőként a lakásba. Mögötte apu, a kezében pedig bonnie, szélesen vigyorogva. Én odarohantam a húgomhoz, és megölelgettem, alaposan.
- Jajj, annyira örülök, hogy ott vagy, nagyon aggódtam érted, Bonnie!
- köszönöm. -meg mertem volna esküdni, hogy hozzám hasonlóan pityereg. Szörnyű, hogy egy ilyen kisebb tragédiának kell történnie ahhoz, hogy az ember rájöjjön, mennyire szereti a család tagjait. Én eddig is szerettem a húgom persze.. de akkor is.
Apu felvitte Bonnie-t a szobájába, szegénynek még hetekig feküdnie kell. Én pedig kikísértem Jaredet. Egyszer hivatalosan, "örülök hogy itt voltál + mosolygás" módon, majd ő megvárt a buszmegállóban, amíg én "megetettem Fifit". Még nem akartam elmondani anyuéknak. Kicsit bűntudatom volt. Majd szépen rávezetem őket a dologra, most nem akartam balhét.
Úgy, ahogy voltam, egy papucsban, fariban és pólóban elszaladtam a buszmegállóhoz, a fák mellett, nehogy anyu, vagy apu kiszúrjon. Ott Jared már várt, és amikor odaértem, a nyakába ugrottam. Nagyon örültem, hogy Bonnie itthon van, mindennél jobban. de nem akartam, hogy Jared elmenjen. Ez nyálasan hangzik, viszont annyira nem is volt az. Az viszont már igen, ahogy én a tócsában állva, lábujjhegyre álltam, és a nyakánál fogva közel húztam magamhoz, majd megcsókoltam. Ő pedig átölelt, és visszacsókolt. Így ölelkeztünk pár percig, majd én visszalopakodtam a házba, tényleg megetettem Fifit, majd úgy döntöttem, lefekszem aludni. Amikor a szobámba értem, anyut találtam ott, aki komoly fejjel az ágyamon ült.
- Mi a baj, anyu?
- Ülj le, valamit meg kell beszélnünk.
Azt hittem, meglátott sunyiban kiosonni a buszmegbe, de sajnos nem. Sokkal rosszabb.
- Kicsim, amikor visszatettem az utazótáskát az ágyad alá, amibe Bonnie-nak pakoltam, ezt találtam ott. - mutatta fel a kicsi, színes... ó istenem! Megölöm Chris-t!
- Anyu... ne gondolj semmire, meg tudom magyarázni.
- Nem én... tudom, ez természetes, hisz már 18 éves vagy... Csak... Hát a zesett rosszul, hogy nem mondtál semmit róla. kiről is?
- Anya... félreérted, mi.. vagyis én még nem... Chris adta azt az izét, egy rossz poén kedvéért.
- Szóval Chris. De gondolom, ő sem ok nélkül ajándékozott meg ezzel.
- Hát.. ő is félreértette a dolgokat. Mondjuk végülis kiderült, hogy ő értelmezte jól. De ez hosszú történet. -mondtam, és megnyugtattam anyut afelől, hogy Chris nem egy családi csomag kotont adott nekem, amiből csak ez maradt. De nem ám.
- Ugye apu nem tud róla? -aggodalamskodtam.
- Hát, az a helyzet, hogy ő találta meg. Megkért, hogy beszéljek veled és..
- O-ó. Tolmácsolnád neki a helyzetet?
- Igen, persze. De ő megmondta, és egy kicsit igazat is adok neki, hogy ezek után legalább egy hátig nem mehetsz sehova, csak dolgozni. Mondjuk.. neki erről nem kell tudnia, de nekem merős gyanúm van, hogy arról a helyes, fekete srácról van szó, aki után utánaszaladtál a megállóba.
- Őőőő... - szóval azt is látta, remek.
- Tudod, hogy felesleges ilyeneket titkolnod, mindent látok. -mondta sunyin. - Szóval? Ő az, mi?
- Igeen..
- Jajj kicsim, ennek nagyon örülök. De el kell mondanom, hogy kérlek, legyetek óvatosak...
- Anya!
- Jó, tudom. Felnőtt vagy. De még mindig az én kislányom. -mondta, majd megölelt. És a kezembe nyomta a cuki kis kék dolgot, majd kiment. Én betettem a fiókomba, és aludni mentem. de ez igazságtalanság- Azért nem találkozhatok Jareddel mert Chris hülyéskedett? Nem, erről szósem lehet. Majd kicsit kéésni fog a buszom. És amikor apu meg anyu hétvégén elmennek az egyetemi szülőknek rendezett bálra, akkor át fogom hívni Jaredet, és nem fogom megmondani nekik. 18 éves vagyok, ennyire hadd legyek már rossz. Vagy majd én megyek át Jaredhez, és Chris itt marad Bonnie-val. Remek terv! Holnap meg is beszélem mindkettőjükkel.
Aztán este, ahogy egyedül feküdtem az ágyamban, egyre csak Caroline járt a fejemben, és, hogy most, miközben az esti arcpakolását teszik fel neki a kozmetikusai, vajon valami tervet szövöget, vagy éppen nem gondol semmire, mint általában. Nem tudom. De nem is tőle félek, hanem a szintén gazdag, és sajnos eszes elbéjétől. Aki olyan mocskos eszközökkel harcol az ellen, aki bántja az ő bariját, hogy azt nem lehet kifejezni. Egyszer láttam egy 9.-est, aki sírva rohant a vécére, mert véletlenül Caroline-ra öntötte az innivalóját, mire a szőkeség hisztirohamot kapott, a barátnője meg alaposan beolvasott neki.
Aztán arra jutottam ki, hogy elintézem. Már nem kell egy iskolába járnom egyikkel se, ha nem akarok, akkor soha többet nem fogunk találkozni, most szabad a pálya. És szerintem Jared, Sandra és Josh is segítene. Jossh volt az a szerencsétlen, aki naphosszat cipelte Caroline márkás cuccokkal teli, hatalmas szatyrait, amik megjegyzem, soha nem bomlanak le.
Reggel hétkor keltem, és az első utam Chris szobájába vezetett.
- Figyelj Chris... Drága bátyuskám...
- Mit akarsz már? -kérdezte idegesen.
- Nos, az  a helyzet, hogy jó nagy szarba kavartál engem. És ha nem akarod, hogy keményen megbosszuljam, akkor hétvégén vigyázol Bonnie-ra a bál ideje alatt.
- Meg sem kérdezem, hova akarsz menni, Abby. Amúgy rendben, úgyis meccs lesz, majd áthívom a haverokat. Vagy nem.
- Ne is. Bonnie-nak most pihenésre van szüksége, nem öt-hat 20 éves, holtrészeg pasi örömtáncára az ágya körül, ha nyer a csapat. Vagy arra, hogy ordítozva szétverjétek a tévét, majd verekedni kezdjetek a plüssállataival. -emlékeztettem a legutóbbi Anglia-Svédország meccsre, amikor Chris és a haverjai szétütötték egymás fején Bonnie kedvenc plüsseit, akinek ugyan ezt nem kellett végignéznie, mert velem együtt Sandránál volt, mély lelki traumát okozott neki az összehányt- széttépett kék majom plüsse a szobája közepén, néhány dobozos sör meghitt társaságában.
- Jó, nyugi, majd egyedül nézem. - tudtam, hogy úgysem így lesz, de nem baj.