2011. december 1., csütörtök

Addicted IX.


Szasztok :))
Sűrű elnézések közepette postolom ki a következő részt, viszont most 10 kb-nyi helyett 15-öt kaptok, aztaaaa! :DD
Mondanám, hogy adventi meglepi, de nem, így fért ki :)

:) 
ja, ha már itt vagytok, sasoljáto kmeg a tumblikámat: http://evilowl.tumblr.com/
és a Szancsuka tumblikáját: http://zombieandpig.tumblr.com/
köszi :))
Luluka.. :) 




Reggeli után, kb. fél kilenckor, már indultam is ki a buszhoz. Majdnem a tornacipőmet vettem fel, de eszembe jutott a szabály, így a sötétkék magassarkúmban lépkedtem a megálló felé, valamint egy fekete térdnadrágban és fehér pólóban. Jared msot az ő megállójában szállt fel, és rögtön odajött hozzám, majd ketten felmentünk az emeletes busz emeletére, ahol igaz most lézengett pár ember, nem volt tömeg . Leültünk  ahátuljára, és ő üdvözlésképpen hosszan megcsókolt.
- Szia. -modntam, immár kézenfogva ülve a kicsit vizes üléseken.
- Szia. Midnen rendben volt, anyudéék nem kaptak rajta?
- Nem, még épp időben bújtam be az ágyamba.
- Az jó. Már kezdem félni, hogy apukád egyszercsak beállít hozzám, kezében egy basebbal-ütővel, vagy rosszabb esetben szívlapáttal, és kedvesen megkérdezi, mit csináltunk tegnap este.
- Kicsit túlzásnak hangzik, de ismerve aput, én is elképzeltem párszor. - mosolyogtam.
- Hoppá. Na, és mikor akarod őket beavatni?
- Szerintem arról már tudnak, hogy... együtt vagyunk. És gondolom nem kell sok, bele is törődnek a dologba. Elvégre, 18 vagyok. -modntam. Bizony, én vagyok a nagy és okos 18 éves! Akinek saját lakása lesz... 20 percre a szüleitől, 5 percre az egyetemétől.
Lassan megérkeztünk a hotelhez, és mi is elkezdtük lemanőverezni magunkat a buszról.
- Ma megyek, és beszélek Caroline-nal. -ez nem felvetett téma volt, hanem kijelentés. Eldöntöttem.
- Biztos, hogy jó ötlet ez? -aggódik. Nem kell engem félteni, nagylány vagyok. Mi a legrosszabb? Mérgesen elhajt a francba. Túlélem.
- Biztos. Meg kell neki mondanom, mit érzek.
- Te tudod. Soha nem értettem a női logikát. - mosolygott sunyin.
- Fogd be! -szóltam rá röhögve.
- De komolyan. Én ezt általában megoldom azzal hogy... Nem, nekem soha nem volt ilyen bajom. A fiúk nem beszélik meg egymással a problémáikat.
- Ó, dehogynem!
- Nem. Ez csak a mexikói szappanoperákban van így. - itt egy hosszú, mély pillantás következett, majd kigombolta az ingjének két felső gombját - "Ahol a férfiak nem félnek sírni" -idézte a Végtelen szerelem reklámszövegét. Én máőr könnyeztem a röhögéstől, és amikor fájdalmas tekintettel mellém állt, és a tvolba nézett, én gyakorlatilag összeestem.
- Te nem vagy normális.
- Igen? Már te is azt hiszed, őrült vagyok? -mondta, és láttam rajta, hogy alig bírja visszatartani a röhögést. - Na jó, ezt nem bírom tovább. -feladta, és egymást támogattuk a röhögéstől. Mint a részegek. Akik elkésnek a munkából.
- Szerintem lassan kezdődik a munkaidőnk. A tiéd legalábbis biztosan.
- Igazad van, siessünk. Ja, és amúgy a férfiak igenis megbeszélik a problémáikat. A kocsmában. Másnapra nem is emlékeznek a dologra.
- De jól tudod.
Még nagyban vitatkoztunk, amikor már a szállodába értünk.
- Ezt még később megbeszéljük. Vagy nem.
- Jó. Legyen szép napod. -modnta, majd adott egy gyors búcsúcsókot, még az előtérben, ahol nem sokan láttak. Csak a fél, befelé igyekvő személyzet. Na, mindegy.

A nap unalmasan telt egy bizonyos pontig. Amikor kivettem magamnak a 10 perces ebédszünetem, egyenesen Caroline szobája felé vettem az irányt, aki remélem nem sokáig marad már itt.
- Kit látnak szemeim? -mondta gúnyosan Caroline, amikor ajtót nyitott, és meglátott engem.
- Szia, szerintem ebszélnünk kellene.
- Mindenképpen. -ó, szóval msot ilyen kis flegmah.
Beléptem a szobájába, ami nagyobb volt mint a lakásunk. Pedig csak egy szállodai szoba! Leültem az extrakényelmes ágyra, és bele is vágtam:
- Figyelj... Amit tegnap mondtam... Arról annyit, hogy jó okom volt rá. Megbántottál.
- Ugyan mivel? -vágott ártatlan fejet ez a drága szőke plázacica.
- Hát nem is tudom. Miután igenis megzavartál minket, közölted velem, hogy rá akartál nyomulni a pasimra, aztán pedig a képembe vágtad, hogy ha szakítunk, akkor megszerzed magadnak. De úgy modntad, mintha egy hetet sem bírnánk ki egymás mellett.
- Inkább egy pasi sem bírna ki egy hetet melletted. Na, csak figyelmeztetni szeretnélek, hogy egy telefonhívás, és te ki vagy rúgva. Szóval úgy beszélj, édesem.
- Mit képzelsz te magadról? -háborodtam fel. Nyugi, Abby. Nem téped meg. Nem, te annél jobb vagy. Nem hajítod ki az ablakon, a medencébe. Nem ér annyit.
Ezeket ismételgetve, szitkozódva kisétáltam a szobából. És még volt képe utánam szólni:
- Még nicns elfeledve a dolog. De nagyon nem.Tudod, én mindig megkapom, amiért jöttem. - kedvem lett volan visszamenni, és a cipőm sarkával agyonverni, de nem ment.
- Amiért jöttél? - fordultam vissza még az ajtóból.
- Pontosan.
Ahogy leértem, próbáltam elterelni a figyelmemet a dologról. Betettem a fülest, és ismételten ellátogattam egy Nickelback koncert első sorába. Igaz, most csak félig. És talán csak a másodikba. Mert közben azon járt az agyam ,hogy Jarednek igaza volt, nem kellett volna beszélnem Caroline-nal. Minden csak rosszabb lett. És most dühösebb rám. Remélem, nem méltat annyira őnagysága, hogy mosszút kezdjen állni. Vagy de. De akkor aztán szívtam.
A nap hátralévő része unalamsan telt. Néhány új vendég, néhány távozó vendég, néhány flegmán mosolygó csajszika, akik Caroline szobája felé mentek... Remek, már barátnőket is hív?
- Abby, figyelj. Abby! -hallottam Becky hangját a fejem fölül.
- Igen? -rántottamki a fülemből a fülhallgatókat.
- Csak annyi, hogy ma este túlóráznod kellene. Matt, az éjszakás recepciós beteg lett. Persze megértem, ha nem vállalod el, de...
- Nem, szívesen maradok. - ó, hát hogyne. Egyelekmeg, csak erre volt szükségem.
- Oké. Akkor, -nézett a mappájára. -hajnal kettőig kell maradnod, azután jün a váltás, aki 10-ig van. -Hú, király. Be fogok aludni.
- Remek.
- Köszönöm, Abby! szia, jó éjt! -mondta Becky, és kisétált az ajtón.
Elmondtam Jarednek, hogy itt kell maradnom, mire ő fejébe vette, hogy velem marad.
- Ezt nem gondolhatod komolyan.
- De-de.
- Nem, szó sem lehet róla.
- Ugyan, tudom, hogy akarod. Tudom, hogy nem akarsz egyedül itt gubbasztani, amikor nincs itt senki, és csak az a kicsi villany ég. Ijesztő, és nagy az esély, hogy bealszol.
Megengedtem neki, hogy ittmaradjon velem, mire ő visszaszaladt a konyhára, és egy kicsi termoszban hozott kávét, valamint két bögrét. Aztán ott állt mellettem, és nézte, ahogy továbbra is dolgozom.
Olyan fél tíz fele már egyre fogytak az emberek, nagyobb volt a csend, és már fény sem szűrődött be. Majd megláttam Miguelt, aki fütyörészett, idaköszönt nekünk, és vidáman a kapcsolós szekrényhez ment, ahol benyomott pár gombot. Mire kialudt a legtöbb lápa, csak egy maradt égve, pont felettünk.
- Ez a leguncsibb meló, az éjszakázás. - mondta ared, miközben leült a recepciós pult mögötti, kényelmes kanapéra, és intett, hogy üljek mellé.
- Honann tudod?
- volt már asszem tavaly, hogy én ugrottam be. Egyszer be is aludtam.
Ami a legjobb volt az éjszakai melóban, hogy nem volt sehol senki. Egy lélek sem. Néha egy pincér a konyháról felment a szobák felé, kezében egy termosszal vagy tálcával, de felénk nem jött. Mi pedig csak üldögéltünk, kávét iittunk, és beszélgettünk.
- Köszönöm, hogy ittmaradtál velem. Nélküled már aludnék.
- Igazán nincsmit. -monta Jared, majd közelebb húzódott hozzám, és meg akart csókolni.
- Te, itt nincsnek kamerák? - de most úgy komolyan. Ciki lett volna másnap a főnök irodájában visszanézni, ahogy a sötétben smárolunk, miközben én elméletileg dolgozom.
- Jajj Abby. Az csak a filmekben van, hidd el. Miguel még az első évemen megsúgta nekem, hogy csak mozgásérzékelő van az előcsarnokban.
- Miért, hány lánnyal csókolóztál már az éjszakai műszakok során?
- Hát, lássuk csak -vágott elgondolkodó fejet- tíz, tizenegy... izé... nyugi, te vagy az első.
- Szerencséd. - persze tudtam, hogy lányok közül nem az első vagyok. De elvégre logikus, ő is már 19 éves. És nekem se ő az első pasim.
így hát letettem a bögréket a kis asztalra, visszaültem mellé, és megcsókoltam. Az ő keze a nyakamra csúszott, és most csak finoman húzott közelebb magához. Nem felejtettük el, hogy egy szálloda recepciós pultjánál vagyunk, és alig van hajnali fél egy. Én végig attól féltem, hogy megjelenik Caroline a barinőivel és egy cuki rózsaszín fényképezővel, és lekapják, ahogy "dolgozom". Azzal zsarolhatnának.
Olyan egy óra felé lépteket hallottunk a szobák felé vezető folyosó felől. Gyorsan elengedtük egymást, és a kezünkbe vettük a kávésbögréket. Még szerencse, hogy időben kapcsoltunk, mert aztán a sötétből 4, miniszoknyás, magassarkús, feszülős XS-es pólós cicababa tipgett ki, majd a szálloda előtt álló taxihoz siettek. Elöl jött Caroline drága, aki leadta nálam a szobakulcsát.
- Na, én elmegyek bulizni drágáim. A legjobb barátnőimmel. -bulizni. Bepiálni és részegen vonaglani a macsófiúknak. Rohadt menő vagy aranyom. - Jared, te nem jössz?
- Hülye vagy? Inkább a halál mint egy olyan buli. - nézett mérgesen a csajra.
- Tudod, a kettő nem áll olyan messze egymástól. - mosolygott "elbűvölően" Caroline. - Na mindegy, Abby, akkor mentem. - vetett még egy hitetlenkedő pillantást Jaredre.
- Rendben. Jó bulizást. -most recepciós voltam, illedelmesen és kifogástalanul kellett viselkednem.
- Nektek meg jó... nem is akarom tudni mit csináltok.
- Köszi. - hú de átugrottam volna a pulton, hogy a saját műkörmével nyomjam ki a szemét. Na, elég a morbid gondoaltokból!
Caroline fogta magát, és kitipegett a barátnőivel, majd a taxival egy olyan bárba vitette magukat, ahova én a beugrót sem tudom kifizetni. De nem is akarom. Ahogy kiléptek az ajtón, és elhajtottak, Jared kérdezősködni kezdett róla. Azt akarta, hogy meséljem el ezt a történetet.
- Nos, mennyi időnk van még? Nagyjából egy óra. Remek. Szóval, ez úgy történt, hogy én oviban összebarátkoztam Caroline-nal. Mindneki az ő barátja akart lenni, mert neki voltak a legjobb játékai, főleb a barbie-k. Ő pedig csak azért akart az én barátnőm lenni, mert nekem volt egy olyan babám, ami neki nem. Azt a nagynénémtől kaptam, aki Svájcban lakik, és mindig hozott nekem király kis ajándékokat. Szóval összebarátkoztunk, öribarisoseharik lettünk, és sülve-főve együtt voltunk. Együtt mentünk iskolába, vagyis egy osztályba irattak, nem együtt sétáltunk nap mint nap, egymás mellett ültünk, nagyon jól megvoltunk. Igaz, ő mindig is más volt, mint én. Én anyukámmal jöttem suliba, én hoztam a táskám, mint minden normális gyerek. Ő pedig csak kipattant a sötétített üveges autóból, és a sofőr a bejáratig vitte a táskáját. Ez nem is zavart volna, ha nem lett volna még pár ilyen gazdag csajszi. Caroline egy idő után velük kezdett lógni. Én pedig egyedül maradtam. Aztán harmadikban már nem is mellette ültem, de akkor jött egy új lány szerencsére...
- Sandra? -kérdezett rá Jared.
- Igen, ő. És az lett a vége, hogy én vele ültem, Caroline pedig elvolt a barátosnőivel. Remek volt. Csak ugye mi legjobb barátnők voltunk, és hivatlaosan nem is változott ez a státusz, de persze mindenki tudta, hogy már barátok sem vagyunk. Azonban így mindenkinek jobb volt. Nem volt nagy dolog, csak ha Caroline bulit rendezett, én és Sandra is meg lettünk hívva, sokszor mentünk vásárolni, ami annyiból állt, hogy én össze-vissza dícsértem az ő drágábbnál drágább ruháit. És ezidáig így voltunk. ő olyan hatodik felé kezdett átválzotni egy nagyképű ribikévé, amikor rájött, hogy pénzért mint a fiúkat, mint a barátságot meg lehet venni. Legalábbis akkoriban ez az elmélet volt elterjedőben a gazdagok között. Mostanra pedig már elterjedt.
- Ez annyira... tipikus.  És akkor 9 éves korotok óta nem vagytok annyira jó barátok?
- Igen.
- Akkor már értem.
- Mit?
- Hogy te normális vagy. Ő meg nem. Nagyon nem.
- Hát én is messze állok a normálksitól, de midnegy.
- Ez jó.
Még beszélgettünk egy kicsit, meséltem neki Sandráról, és ő is mesált nekem a haverjairól. Meg az egyeteméről, a gyakornokmunkáiról, és ilyenek. Én is meséltem neki az én egyetememről, ahova szeptembertől járni fogok. Kiderítettük, hogy összesen 10 percre van egymástól a kettő, busszal persze. Aztán eljött a hajnali kettő, és Beth, a váltásom megérkezett.
- Szia Abby! -köszönt. Már ismert ,regglenete szoktunk találkozni, van, hogy kilenctől tízig beállok segíteni neki.
- Szia! Na, akkor mi megyünk is. -kézenfogtam Jaredet, és álmsoan a kijárat felé vettük az irányt.
Buszunk természetesen nem volt, még fél órát kellett volna várni a következőre, így hát gyalog hazafelé vettük az irányt. Hideg volt, és egyikőnknél sem volt pulcsi. Ráadásul ijesztő is volt a kihalt utcán a gyér világítás mellett. Azért szerencsére nem kellett aggódnom, hogy anyáék majd hiányolnak, felhívtam őket, hogy itt kellett maradnom. És megkértem anyut, hogy ne maradjon fent, nem tudom, mikor megyek, lesz-e buszom, meg ilyenek.
Úgy néz ki, megfogadta a tanácsom, mert még a kisvillany sem égett, amikor kinyitottam az ajtót. Jared egészen bekísért az előszobába, és a sötétben csókolózni kezdtünk. Már midnenhol csak csókolózunk. De aztán azon kezdtünk röhögni, hogy nem fogunk sokat aludni ettől a liternyi kávétól.
Igazunk volt, amikor Jared elment, kedvem lett volna az asztalon táncolni, de aztán elfedeztem, hogy nincs király kis csillárom, mint a Hair-ben, így el is ment a kedvem a dologtól. Csalódottan felmetem a szobámba, majd fülessel a fülemben ugrálva az ágyamon megállapítottam ,hogy nem tesz jót nekem a kávé.
Ahogy már eltökéltem, hogy befekszek az ágyba, megcsörrent a telefonom. Jared volt az, elvégre már mindenki alszik.
- Szia, ugye nem keltettelek fel?
- Mi, hogy? Ja, én már aludtam. -színleltem álmosságot a hangomba.
- Úristen, ne haragudj, csak annyi kávét megittunk és...
- Bevetted háhá! Még csak most feküdtem be az ágyba, nem készen arra, hogy elalszom.
- Ja, akkor jó.
- Aha. Hogy vagy? Nem keltettél fel senkit, ahogy hazaértél?
- Ezeket, felkelteni? Még ha akarnám se tudnám.
- Bárcsak én is ezt mondhatnám el a szüleimről. Meg kellett próbálnom halkan ugrálni az ágyon, képzeld már.
- Olyat is lehet?
- Hidd el, ha eltökéled, akkor menni fog!
Mindketten röhögtünk egy sort, majd továbbra is hasonlóan érdekfeszítő témákról beszélgettünk. Aztán olyan fél négy fele már egyre csak kezdtünk elálmosodni.
- Figyelj, én leteszem, lassan bealszok. -modntam, mert hallottam a hangján, hogy ő is.
- Rendben. Jó éjt és... szeretlek. -most először mondta ki, ami igen fontos egy kapcsolatban. Hallottam a mosolyt a hangjában -bizony én olyat is tudok.
- Neked is és én is. -modntam a lehető legnyugodtabban, amikor pedig igencsak hangosan ordibáltam volna bele a telefonba, miközben az ágyon ugrálva pizzát sütök, és zenét komponálok.
Letettük atelefont, igaz még keleltt volna egy "te tedd le, nem te tedd le, neeem, te tedd le" szóváltás, de az már igazán szánalmasan idióta lett volna. Még tőlem is.
Most mondhatnám, hogy az ágyamon feküdtem, a csillagokat néztem, és Jaredre gondoltam. De nem mondom. Hogy miért? Egy: Nem látom a cisllagokat, mert van tető a házon, ami egy elég érdekes szerkezet, ráadásul a függönyöm is igencsak be van húzva. Kettő: Mert amint lenyomtam a telefont, már aludtam is, nem nagyon gondolkodtam semmin.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése