Mint a tegnap, vagyis ma hajnalban megírt bejegyzésemben ígértem, íme a sztorim. Ez az első fejezete, kicsit hosszú.. és még hosszabbak lesznek, nyugi.
Nem is emlékszem, mikor írhattam ezt.
A fő szálra még nem lehet következtetni belőle, és az übercuki főszereplő srác megjelenésére is várnotok kell, de ilyenre is szüksége van minden fércműnek, tudjátok.
Remélem tetszik :)))
copy protection by my security guard.
Egy kis zenécske:
Megjegyezném, az egész sztori címe ebből a számból van, szóval elnézést kérek a nemeredetiségét, de miután a drága blogspot rendszere minden lehetséges fantörpikus internetcímemet elvetette, ez maradt.. :))
Katt a továbbra!!!
Luluka.. -Anya, nem megmondtam, hogy nyár van. Ne kelts fel! Soha! - már egy hete tartott a szünet, és az én jó édes anyukám már két napja minden nap tizenegy órakor felkeltett!
- Sajnálom Abby, de én csak neked akarok jót. különben is, elkésel a munkából. -hajolt az ágyam felé. Munka? Ja, tényleg. A nyáron dolgoznom kell, ha akarok menni a kedvenc fesztiválomra. Mióta 18 lettem, a szüleim szemében felnőtt vagyok. Tehát nem vesznek nekem jegyet. Kitolás. Minden barátomnak vesznek a szülei. Csak nekem meg Sandrának nem. Jó, mondjuk Caroline apja milliárdos, azon nem is csodálkozom.
- Jól van anya, kelek már, csak öt percet. -nyafogtam, pedig tudtam, hogy felesleges. És igazam volt. Anya sóhajtott egyet, odament az ablakhoz és kihúzta a függönyt, mire az a drága egyetlen napocska sunyin és gonoszan köszönt be nekem az ablakon. Hát, édes nyári pihenés ugye, de szeretlek.
Duzzogva kikeltem az ágyból, majd kibotokártam a fürdőszobába. Fogmosás közben csakis a "nagy cél" járt a fejemben, vagyis a Glastonbury fesztivál. Igen, meg fogom csinálni! Képes vagyok rá.- mondogattam magamnak még mindig, amikor odasétáltam a szekrényemhez és öltözni kezdtem. Nem, nem vagyok képes, aludni akarok.
- Kicsim, nemsokára indul a buszod! -hála az égnek anya, hogy mondod. Nem akarok busszal menni, drága sportkocsival akarok. De ezt nem tehetem meg, én nem olyan családba születtem. És lehet, jobb is. Teljesebb életet élek mint a barátaim. Én nem VIP jeggyel fogok bemenni, nem lakókocsiparkban fogok lakni. Hanem sátorban, a legjobb barátnőmmel, Sandrával. Ő most éppen egy tengerparti büfében húzza az igát, már hajnali hattól. Szegény, nekem végülis szerencsém van: A nyelvtudásom miatt, ami spanyolra, németre és olaszra terjed ki középfokú nyelvvizsgában, megkaptam egy szálloda recepciójának teljeskörű vezetését. 18 évesen, ez aztán a siker. Caroline vehet magának egy szállodát, de soha nem fog tudni elvezetni egy egész, modnom egész 180x90 cm-es pultot! Erre csak én vagyok képes!
Büszkén vonultam le a földszinten békésen reggeliző apáhpz és anyához, akik munkába készülődtek, és irigykedve pillantottam be a nappaliba ahol a hugom és a bátyám elterültek a kanapén és tévét néztek. Rászólhattam volna Chris-re, hogy ugyan Bonnie még csak 8 éves, igenis érti a Family guy-ban elhangzó csúnyábbnál csúnyább utalásokat. De nem tettem, minek tegyem tönkre az ő napukat is?
Kimentem a buszmegállóba a sok dolgozó ember között, és akkor abban a szent pillanatban, amikor felszálltam a büdös, tömött buszra, megfogadtam, hogy annyit fogok tanulni a főiskolán, hogy soha az életben ne kelljen mégegyszer felszállnom egy buszra sem. Hanem saját sofőröm legyen. Vagy csak egy középkategóriás autóm. Vagy legalább egy robogó, könyörgöm! Így hát elképzelve, hogy egy méregdrága Mercedes hátsó ülésén utazom, bedugtam a fülembe a hűséges, szeretett fülhallgatómat, és az út hátralévő részét Nickelbacket, AC DC-t, és Green day-t hallgatva töltöttem. Ők adnak nekem erőt az élethez. Ez hülyén hangzik, de a jelen helyzetben... nem is annyira.
Húsz perc buszozás után hálálkodva leszálltam a hotelhez legközelebb lévő buszmegállóban, és a táskámat szorongatva, idegesen sétáltam a kitudja hány csillagos hotel felé, ahol a nyaramt tölteni fogom. Egyedül, az iPodommal, amit remélem lehet majd hallgatni.
Bementem a hatalmas üvegajtón, arra számítva, hogy nagyban keresgélnem kell egy kis irodát. Ehelyett egy mosolygós, szőke csaj, aki olyan 28 éves lehetett, boldogan odajött hozzám, a kezembe nyomott egy tollat, és belekezdett a jól betanult mondokájába:
- Szia, üdvözöllek a St. Giles hotelben, a nevem Becky, én foglak útbaigazítani. Szabad a neved? -modnta kedvesen, és letekintett a kezében tartótt listára.
- Abby vagyok, Abby Jones.
- Abby, nagyszerű, meg is vagy. Recepciós pult, gyere odavezetlek.
Nem kellett sokat menni, hiszen a recepciós pult értelemszerűen a legjobban látható helyen volt, a bejárattal szemben. A pult alján rengeteg kis zászlós matrica, amik tudomásom szerint azt jelölték, milyen nyelven tudnak kommunikálni a vendégek a szállodában. Egy alacsony, bajszos férfi éppen egy olasz matricát ragasztott ki. Tehát én tudok csak olaszul a szállodában. Remélem nem csalódnak bennem.
- Miguel, hadd mutassam be az új recepciósunkat, Abby-t. -mondta a lány az immár pult mellett álló pasinak. Az a kezét nyújtotta, és persze én kezet fogtam vele.
- Örülök, hogy megismerhetem. Miguel vagyok, a karbantartó, ha bármi elromlik csak hívjon. -mosolygós emberke volt, akivel nem lehet rosszban lenni.
- Örvendek Miguel. -modntam kedvesen.
- Nos, Abby, ez a pult lesz a második otthonod a nyáron. Tessék, itt a névtáblád.- nyomott a kezembe Becky egy aranyozott, Abby feliratú kitűzőt. - munkaruha nincs előírva, de a recepciósoktól elvárják, hogy mindig csinos felsőben, lehetőleg egyszínűben legyenek, sportcipő kizárva. De farmert hordhatsz. -szeritnem emgfelelően volta mfelöltözve, mert Becky elégedetten pillantott a kényelems magassarkúmra, a sötétkék farmeromra és a zöld ingemre.
- Ez minden?
- Nagyjából igen. Most még megtanítalak a szobafoglalásra, számlanyomtatásra, meg a többi recepciós tudnivalóra. -mondta Becky. Ezt viccnek szánta? Lehet.
A délelőtt hátralévő része a pulton lévő érintőképernyős cuccot nyomogató Becky-t figyelve telt. Délre már én is tudtam mindent, hihetetlenül egyszerű volt. Becky figyelmeztetett, hogy akármi van, hívjam őt. Majd magamra hagyott. Egyedül. Kezdtem félni, de menni fog ez, király vagyok.
Így hát a nap hátralévő részét szobafoglalással, zenehallgatással és olasz tolmácsolással töltöttem, egy kis túristacsoport számára. Szállodán belüli útbaigazítást is kértek tőlem, mire szóltam Becky-nek, ő pedig megjegyezte, hogy ma munka után körbevezet az épületben.
El is jött a hat óra, én összepakoltam a cuccaim, eldöntöttem, hogy még ma este megkeresem a rajzfüzetem, hogy magammal hozzam, és már jött is Becky. Szépen lassan körbevezetett az épületben, minden szögletét kiválóan megmutatva. Már azt is tudom, hogy a negyeidk emeleti mosdóban mindig beesik a vécépapír a tartó mögé, és hogy az A73-as szobában rossz a légkondi, amin Miguel már dolgozik. Fél hétre már készen is voltunk, én pedig fáradtan, mégis hatalams sikerként megélve az első napot indultam haza. Holnap ugyanitt ugyanekkor. Meg fogom unni. De a legjobb, hogy hetente kapok fizetést.
- Na, milyen volt az első napod kicsim? -jött az ajtóhoz mosolyogva anyu, aki hihetetlenül büszke volt rám, hogy ennyire keményen el akarom érni az állmaim: A bátyám után, aki inkább egész nap nem csinál semmit, csak ne kelljen dolgoznia, az én első napom a szüleim szemében felér egy doktorival.
- Nagyon jó volt anya, mindenki jófej, a kisfőnököm irtó kedves, és holnap bemutat a személyzetnek. Csak az a baj, hogy holnap így kilencre kell mennem.
- Nem baj drágám, annyira büszke vagyok rád. -modnta anyukám könnyes szemmel.
Felmentem a szobámba, bekapcsoltam a gépemet, és kikapcsoltam magam. Nálam ha felteszem a fejhallgatót, zenét kapcsolok és netezni kezdek, az egyenlő azzal, mintha nem is lennék itthon. Kivéve, hogy néha lehallatszik a nappaliba a hangos éneklésem, és ha ez így van, Chris előbb-utóbb beront a szobámba, hogy "még ha tudnék énekelni akkor is idegesítené, de nem tudok". Ekkor én megdobom valamivel, ami leggyakrabban a papucsom, ha szerencséje van akkor egy kis chips. Egyszer nekidobtam a naplómat. A naplómat! Naná, hogy berohant vele a szobájába és webcamerán felolvasta a haverjainak. Na de ennyit az én odaadó, szerető és jófej bátyuskámról.
- Vacsora! -hallottam a maxra tekert fülhallgatón át is anya kiabálását. Hogy nem reked ez be? Ledobtam a kütyüm a fejemről és már rohantam is enni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése