Addicted IV.

Halisztok :))
Tegnap nem kaptatok új részt, lo siento. (bocsánat^^) A helyzet az, hogy nem igen töltöttem itthon túl sok időt. Későn értem haza a suliból, este pedig Zumbázni mentünk, ami rohadt jó volt :DD
Holnap pedig fizika doga.. Szégyen bevallani, de még az anyag címét sem értem :DD Jó, azért nem, de rengeteget kellesz tanulni.
Holnap szinte biztos, hogy nem tudok új résszel szolgálni néktek, ugyanis suli után megyek a drágalátos kis osztályommal szalonnát sütni, aztán Zumbulunk megint :DD
Tehát ma egy kicsit hosszabbat kaptok :))
Dee... az is lehet, hogy be fogom időzíteni még ma a holnapit, ki tudja :DD
Na, mint mindig, Zenécske.

(már nem is mondom, hogy katt a továbbra. De, de mondom.)

Luluka :))

Szerencsére épp elértük az esti buszt. Én nagyon ideges voltam, remegett a kezem és sírtam. Jared próbált megnyugtatni, ami persze nem ment neki, de jól esett. Örülök, hogy van egy ilyen barátom.
Beértünk a kórházhoz, és én azonnal odafutottam az információs pulthoz, bemondtam Bonnie nevét, majd a kedves ápolónő már vezetett is hozzá. Jared a nyomomban.
- Anya, apa! Mi van vele, hol van? -mondtam azonnal, ahogy odaértünk.
- Igen, még bemehetsz hozzá. -mondta apa, majd furcsán nézett Jaredre, aki a hátam mögött állt.
- Ja, ő egy... barátom a szállodából, vele voltam amikor hívtatok, és elkísért.-magyaráztam ki magam.
- Ó, ez nagyon kedves tőled...
- Jared. -nyújtott kezet a srác apának. Aztán ő ottmaradt a szüleimmel, míg én lassan bementem Bonnie-hoz.
A drága egyetlen kishúgom, ahogy gondoltam, egy rideg kórházi ágyon feküdt, minden fehér, és egy kis infúziós cső jön ki a karjából. Siralmas látvány volt, majdnem elbőgtem magam. De most erősnek kell lennem, legalább Bonnie-ért. Ezért az édes, mindig mosolygós, csendes, aranyos kislányért. Aki most nem mosolyog, aki most csendesebb mint általában. Akinek a tekintetéből hiányzik a gyermeki boldogság.
Amikor Bonnie meglátott azonban kicsit felragyogott az arca. Ennyire örült volna nekem? Én odaléptem az ágya mellé, és megfogtam a kezét. Ő úgy bámult rám azokkal a nagy szemeivel, hogy nem bírtm megállni, két hatalmas könnycsepp gördült le az arcomon .
- Ne sírj, Abby! - mondta vékony hangon az a csepp, ártatlan gyermek.
- Nem sírok én csak.. De, sírok. De nem kell félned Bonnie, meg fognak gyógyítani, minden rendben lesz.
- Tudom, de.. félek.
- Elhiszem. De mi itt leszünk veled végig. Nagyon szeretlek! -mondtam, miközben az arcát simogattam. Ő villantott rám egy édes mosolyt, ami megnyugtató volt. Csak egy gyerek képes még ilyen helyzetben is mosolyogni. Csak egy gyerek képes örülni annak, amije van. Szerető családnak.
Még ottmaradtam vele egy kicsit, majd anyu bejött és én kimentem apához, Chris-hez és Jaredhez. Apa elmondta, hogy nemsokára már nem mehetünk be hozzá, és nem láthatjuk. És hazaküldött minket, hogy majd ő itt lesz anyával. Én nem akartam menni, de apa megnyugtatott, hogy majd hív, akármi van. És végülis igaza volt: Mit idegeskedjek itt, amikor otthion is idegeskedhetek? Így hát miután Chris elszedte apától a kocsikulcsát, mindhárman a parkoló felé vettük az irányt.
- Haver, téged hova vigyelek? -kérdezte Chris feltehetően Jaredtől.
- Majd én a házatoktól hazamegyek a busszal, nincs olyan messze, köszi. -válaszolt a srác.
- Hát... te tudod ember. -mondta Chris, majd elnyomott egy nagy ásítást és kitolatott a kórház parkolójából.
Nem volt sok idő, meg is érkeztünk a házunkhoz. Chris betolatott a garázsba, óvatosan, de ígyis majdnem összetörte apu kocsijának a hátulját.
- Na én megyek aludni, ti csak búcsúzkodjatok! -mondta röhögve, és ásítozva egyszerre. Majd tényleg bement, és sunyi módon vigyorogva lekapcsolta a lámpát is. Mi kimentünk a garázsból, az utcai világítás fényéhez, hogy legalább lássunk valamit.
- Jared, köszönöm, hogy bejöttél velem, nagyon kedves volt tőled.
- Ugyan, nincs mit. Remélem minden rendben lesz a húgoddal, Abby.
- Én is, hidd el!
- Figyelj... holnap szombat, és tudod arra gondoltam, hogy páran elmehetnénk a parkba. Majd délelőtt körbekérdezek mindenkit. Te benne lennél? -Tényleg, holnap szombat, királyság!
- Persze. -mosolyogtam a fiúra.
- Na akkor... majd felhívlak, és megbeszéljük. Megyek is, szia! -mondta. Én megöleltem, és még egyszer megköszöntem neki a mai napot, majd bementem a házba. Micsoda szerencsém van, hogy ilyen barátom van.
Amikor elmentem a bátyám szobája előtt, hallottam hogy alszik. Horkol. Én bementem az enyémbe, pizsibe öltöztem, majd előszedtem az iPodomat, mert tudtam, egy ideig nem fogok tudni aludni.
Befeküdtem az ágyba, bekapcsoltam valami zenét, már nem is tudom mit, és próbáltam csak arra koncentrálni. Nem is ment rosszul, arra keltem, hogy a fülembe üvölt a Linkin park. És mikor keltem erre? Fél tízkor. Remek. Felöltöztem egy csőfariba, és kivételesen sport cipőbe, valamint egy kék pólóba, hozzá egy fekete kardigánba. Hideg van, még így nyáron is. Majd lementem a lépcsőn, elterveztem, hogy felhívom Jaredet.
Chris a tévé előtt ült, és evett valamit.
- Anyáék hívtak, minden rendben van. -közölte velem. De a szemét a világért nem vette ovlna le a tévéről.
- Miért nem bírtál felkelteni? -akadtam ki a bátyámra. Jogosan.
- Akartalak, de aztán elfelejtettem.
- Gyönyörű. Büszke lehetsz magadra Chris! Na és mikor jöhetnek haza, tudják már?
- Öööö... mondtak valamit. Ja, igen! Négy nap múlva hazaengedik!
- Jajj de jó! -mondtam, majd elterveztem, hogy délután bemegyek hozzá, most hadd aludjon. Addig meg felhívom Jared-et.

Felmentem a szobámba, lefeküdtem az ágyra, és már hívtam is.
- Szia! Na, mi lesz ma, beszéltél valakivel?
- Igen, de sajnos senki nem ér rá.
- Kár, de attól mi mehetünk, nem?
- Dehogynem! Hova gondoltad?
- Itt a közelben van egy park, oda jó lenne elmenni, mert Fifit is meg kéne már sétáltatnom. Már ha nem baj.
- A kutyusod? Dehogy baj! Akkor mondjuk fél óra múlva odamegyek a házatok elé, úgy jó lesz?
- Persze!
Amint letettem a telefont, előkerítettem Fifit, és szépen elmagyaráztam neki, hogy ha van rá mód, akkor kivételesen ne pisilje le Jared lábát, és még csak véletlenül se harapja meg. Nem úgy tűnt, mintha értené, de egy próbát megért. Majd előszedtem a kedvenc frizbijét és a pórázát, erőszakkal felcsatoltam rá, és kimentünk a ház elé. Jared kb. 5 perc múlva ért oda. Farmert viselt, sportcipőt, egy fekete pólót és hozzá egy kockás inget.
- Szia! -mondta, amikor már 10 méteren belül volt. 5 méter múlva fifi, mint az őrült ugrálni kezdett, és amikor Jared ideért, úgy kellett odébb tolnom a dögöt, hogy ne piszkolja össze a srác famerét. Erre ő megsértődött és elvonult a fához, elvégezni a dolgát. Köszönöm édesem, hogy nem Jared barátunk lábát nézted egy vékony fatörzsnek.
- Sziaa! -mondtam én is, és megöleltem a srácot. Amikor elengedtem, Fifi elég irigyen nézett, majd elkezdett a park felé húzni.
- Szerintem menjünk amerre ő mondja. -mondta Jared és elindult velem a park felé.
Útközben majdnem felborítottunk néhány gördeszkás 15 éves srácot, de sikeresen kikerültük őket Fifivel. Gyilkos egy dög, nem utcára való. De én szeretem.
A parkban nem voltak sokan, ezt szeretem ebben a legjobban. Lepakoltuk a táskánkat egy fa alá, én elengedtem Fifit, aki mint valami őrült kezdett rohangálni, a többi kutyát zaklatni. De hát végülis, ez egy kutya park. Aki nem bírja az ebeket, ne jöjjön be a kerítésen belülre, amin amúgy több táblával fel van tüntetve, hogy akármikor az ölébe huppanhat egy kutyuli.
- Hogy van Bonnie? -kérdezte Jared, aki most mellettem ült a fa alatt, a vizes fűben.
- Jól van, köszi. Négy nap és hazaengedik.
- De jó, örülök neki!
- Hát még én. -mondtam mosolyogva.
Jared felvetette, hogy amíg Fifike nem veszi igénybe, használhatnánk a frizbijét. Így hát felálltunk, és elkezdtük dobálni az összerágott frizbit. Fifi, és még kb. 3 kutya azonnal kapcsolt, és ide-oda rohangáltak. Vicces volt. Mint a macskázás, amikor kicsik voltunk. Csak középen 4 kutya volt, és néha nekimentek egyikőnknek, ami Fifi kis testével nem lett volna baj, e a szomszédom kutyája, Bruno egy hatalmas bernáthegyi, és úgy döntött, ő is beszáll a játékba. Épp felém közelített, én pedig nem Jarednek dobtam vissza a frizbit, hanem el, a park másik végébe. Bruno utána. És visszahozta nekem. Aztán én odadobtam Jarednek, aki eldobta, és egy másik kutyus visszahozta neki. Ezzel elvoltunk egy ideig, Jared elemsélt közben, hogy ő is szereti a kutyusokat, neki is volt, amíg otthon lakott. Vagyis még most is megvan, de az anyjáéknál.
- Tudod, nagyon szerettem a kisfickót- mesélte, immár mellettem állva. - Csak az egyetem mellett nem lett volna időm rá, ezért most otthon van. Néha meglátogatom...
- Ó, nekem is hiányozni fog Fifi. Én meg nem bírom elhozni, úgy oda van szokva a házba. És itt van kert is neki, ahol tud szaladgálni. És nem mellesleg, a drágám nem valami szobatiszta- jutott eszembe az egyik este történt elcsúszásom a kutyapisin, mint utóbb kiderült.
Olyan öt óra felé járhatott, amikor nekem eszembe jutott Bonnie, de előbb felhívtam anyát, hogy ébren van-e. Nem volt. Anya azt mondta, apa már hazament néhány cuccért nekik, és Bonnie-nak. És kértek, hogy holnap menjek majd be, ne ma. Én szomorúan ugyan, de eleget tettem ennek.
- Nincs kedved megnézni egy filmet? -mondtam Jarednek olyan hét óra felé, amikor már indulóban voltunk haza.
- De, szívesen, ez jó ötlet!
Hazafelé arról beszélgettünk, ki milyen filmeket szeret. Fifi szerintem már nagyon éhes lehetett, mert még a vígjátékok végére sem értünk, amikor ő már rég hazahúzott minket és behabzsolt egy doboz kutyakonzervet.
Betettünk egy filmet, ami valami akcióvígjátéknak ígérkezett. Én pattogtattam kukoricát, és betelepedtünk a kanapéra. Végülis kiderült, hogy egy elég kemény horror került a Gorilla bácsi című filmecske dobozába. Chris megint azzal szórakozott, hogy mindent összecserél. Egyszer 10 dollárt kellett fizetnem neki, hogy ideadja a listát, miszerint mit hova tett. Remek. Most nem fogok. Végülis úgy döntöttünk, jó ez a film is.
Én a felét a kispárnába temetkezve töltöttem volna... ha egyedül nézem. Nem akartam, hogy Jared azthigyje, félős kiscsaj vagyok, akit meg kell védeni. Tehát bátran végignéztem, habár legbelül az anyukámért sipítoztam. Ő csak röhögött az egészen. De menő itt valaki. Fogadjunk, legbelül ő is fél. Vagy nem.
Lett vagy 11 óra, mire befejeztük, Chris pedig éppen hazaért, amikor az utolsó képkockákat néztük. Ajtózörgés, aztán nyikorgás. Majdnem elájultam. Mondhatom, rohadt vicces volt, amikor Jared előbb meglátta Chris-t, ő is belement, és ketten egyszerre ugrottak a képembe és ordítottak, én pedig sikítottam.
- Na, mit néztetek, valami jó kis vígjáték? -mosolygott "én voltam, bizony, hehe" mosollyal a drága egyetlen bátyuskám.
Felakasztotta a pulcsiját a fogasra, felvette a dzsekijét, felkapta az ÉN pénztárcámat, és elköszönt:
- Na sziasztok, csak egy kis pénzért ugrottam haza, jó szórakozást.- Jared erre röhögni kezdett, én pedig úgy néztem Chris-re, hogy szerintem épp azt számolgatja a ház előtt, elég pénzt vitt-e egy olcsóbb szállodai szobára. Mert ha hazajön, olyat fog kapni tőlem...
- Na, én asszem megyek is... -kezdett bele Jared. Nem látszott álmosnak, ezért marasztaltam még egy kicsit.
- Hova-hova? A kedvedért megnéztem veled ezt a horrort, most te is megnézel velem valamit, amit én akarok. Lássuk csak... Mi is legyen? Minden végzet nehéz? Hmm... Igazából szerelem? - Jared arcára kiült a jeges rémület, és szerintem el akart futni, amikor felkaptam az asztal alól a kedvenc filmem. Ezt arra az esetre rejtettem ide, hogyha Chris megint CD-csere támadást folytat. És most jól jött.
Jared férfiasan megnézte a borítóját, majd megnyugodott, és betette a DVD-lejátszóba a Másnaposokat.
Két órát végigröhögtünk, és mindketten egyszerre mondtuk be a poénokat. Jared is hatalmas rajongó volt, mondjuk ezt a filmet nem lehet nem szeretni.
Kb. Hajnal egy volt, amikor a stáblista ment, a jó kis Right Round-dal.
- Na most már tényleg megyek. Holnap látlak? Vagyis ma. - kérdezte Jared távozóban.
- Délelőtt be szeretnék menni Bonnie-hoz, de délutánra megbeszélhetünk valamit. -mosolyogtam álmosan.
- Remek, majd hívlak. -mondta, majd megölelt, és hazaindult.